Az AMADA Krakkóban megtartott bemutató napja során debütált az európai piacon az LCG 3015 CO2 lézervágó gép. A kiállítás alatt Matt Wood, az AMADA Európai Központjának vezető termékfelelőse beszélt kameránk előtt az új gép képességeiről.
Elmondta, hogy a gép tervezésekor az AMADA mérnökei olyan CO2 lézervágógép megalkotására törekedtek, mely a fiber lézerek képességeivel rendelkezik kis és közepes anyagvastagság mellett. Ezt két fő egységgel érték el. Az egyik az új mozgatóegység, a másik a szintén új 3,5 kW-os CO2 lézer oszcillátor. A mozgatáshoz nagy nyomatékú motorokat, valamint fogasléces hajtást alkalmaztak.
A portálos felépítésű Y-tengely új kialakításának köszönhetően még nagyobb sebességek elérésére képes. Az új szerkezet nagy merevségű, alacsony súlypontú, tömege 30%-kal kisebb, mint a hagyományos lézervágó gépeken.
A gép új lézer oszcillátort kapott, mely az eddigi CO2 gépektől eltérően nem 4 kW-os, hanem 3,5 kW teljesítményű, azonban az új oszcillátor hasonló képességekkel rendelkezik, mint a fiber lézerrel szerelt gépek. A lézeres vágógép így a fiber lézerek nyújtotta gyorsasággal képes vékony lemezeket vágni, vastag anyagok esetén pedig a CO2 lézertől megszokott módon képes a vágások hatékony elvégzésére.
Matt Wood kiemelte, hogy ez a gép különösen azoknál a beszállítóknál lehet hatékony, akik gyakran változó, kis szériás munkákat végeznek a legkülönfélébb anyagok felhasználásával. A gép képességeiből adódóan gyorsan tudnak a különböző vastagságú és minőségű alapanyagok között váltani.
A piacra lépést hosszú és alapos tesztelés előzte meg, hogy a legtöbb anyagtípusra és vastagságra megtalálják, illetve kikísérletezzék a megfelelő vágási paramétereket. Az adatbázisban széles körűen megtalálhatók a legkülönfélébb anyagok optimális gépbeállításai, a felhasználóknak már nem kell hosszú időt vesztegetniük a paraméterek finomhangolására.
Az új lézer oszcillátor által generált nyaláb teljesítmény-sűrűségét kifejezetten a vékony és közepes vastagságú anyagok vágására optimalizálták. A hagyományos nyalábokhoz képest 30%-kal jobb sűrűséget értek el, melynek köszönhetően nem csak a vágás sebességét, hanem a felületi minőséget is sikerült javítani.
A gép egy új energiatakarékos rendszerrel is fel lett szerelve, mely üresjáratban két lépcsőben csökkenti az energiafelhasználást, tovább csökkentve a gép üzemeltetési költségeit. Az új hosszú élettartamú optikai rendszernek köszönhetően a tükrök tisztításának és cseréjének idejét megkétszerezték.
A lencse és a fúvóka cseréje egyszerűen elvégezhető az új gyorscserélő lencse és fúvóka kazettával. A gép sztenderd tartozéka egy 5″-os és egy 7.5″-os lencse. Az 5″-os kifejezetten vékony lemezek gyors vágását szolgálja, míg a 7.5″-os a vastagabb alapanyagok hatékony megmunkálását szolgálja. Szükség esetén a 7.5″-os a teljes vastagság tartományon használható.
A megbízható üzemeltetés biztosítása érdekében a gépet az AMADA legújabb HS kapacitív szenzoros lézervágó fejével szerelték. Ez a fej egyenletesen és gyorsan követi a lemez alakját, ha az nem lenne teljesen sík.
Közepes vastag anyagok pircelése előtt a gép olajat fúj a vágási pontba, hogy megakadályozza a salak kialakulását, így a felület és a teljes folyamat minősége is jelentősen javul. Az egyes anyagok optimális fókuszpontját a gép saját adatbázisa alapján automatikusan beállítja. A gép a tükrök görbületével változtatja meg a fókuszpont helyét, így a felhasznált segédgáz mennyisége is csökkenhet.
Az OVS IV optikai fejjel a stancolt lemezek bemérése végezhető el (opcióban elérhető). A gép CCD kamerája megméri két kiválasztott alak helyzetét és a mért értékeknek megfelelően módosítja a program nullpontját. Ha a mért értékek a megadott tűrésen kívül esnek, a gép hibaüzenetben figyelmezteti a gépkezelőt a vezérlőn.
Az LCG 3015 vonalkód leolvasóval is felszerelhető, mellyel megbízhatóan hozzárendelhetők a programok az egyes alkatrész típusokhoz. A Dr. ABE Blank CAM szoftverből a vezérlés automatikusan kiolvassa az alkatrészhez tartozó legújabb CAM programot, így biztosan megfelelő alkatrészek készülnek el a gépen.
Az AMADA VPSS (Virtual Prototype Simulation System) rendszere biztosítja az adat és információ áramlást a programozók és a műhely között. A zökkenőmentes kommunikáció érdekében az AMADA CAD/CAM rendszere közvetlenül kapcsolódik a céges hálózaton a gépekkel.
LCG 3.5 kW | ||
Legnagyobb vágható méret | (X,Y,Z) | 3017 mm X 1550 mm X 100 mm |
Legnagyobb gyorsjárati mozgás | X,Y | 120 m/perc |
Z | 80 m/perc | |
Legnagyobb munkadarab tömeg | 920 kg | |
Lézer oszcillátor | AF3500iC-LU3.5 | |
Oszcillátor mód | Rádiófrekvenciás, Gyors hosszáramú CO2 lézer | |
Névleges teljesítmény | 3500W | |
NC vezérlés | AMNC-F (FL31i-L) | |
Legnagyobb vágható vastagság | lágyacél | 20 mm |
rozsdamentes acél | 12 mm | |
alumínium | 8 mm | |
Teljesítmény igény (hűtővel és elszívóval) | 114.5 kVA | |
Gép méret | (X,Y,Z) | 9995 mm X 2840 mm X 2257 mm |
Gép tömeg | 8000 kg |